Pergetett meglepetés Maconkán

Nagyon sokat dolgoztam az elmúlt egy hónapban, és sajnos ennek eredményeként alig jutott időm a horgászatra. Már kezdtek elvonási tüneteim lenni, mert két hét is eltelt mire újra kijutottam kedvenceimet keresni. Az is megnyugvást és kikapcsolódást jelentett számomra, ha a vízen lehetek, és végre kiszakadhatok a hétköznapok rohanásaiból. Azonban jó hírek vártak otthon, mert a nagy meleg ellenére nappal pergetve fogták a szebbnél szebb süllőket. Én is rájuk készültem, ezért kevés felszerelést vittem magammal. Csak egy pergető botot és egy úsztatós harcsázót szereltem össze, mert reméltem, hogy a harcsák is étvágyuknál lesznek. Korán terveztem az ébredést, mivel csak a délelőttöt tudtam horgászatra szánni, ezért minél hamarabb a vízparton akartam lenni. A korán keléssel sosincs bajom, főleg ha horgászatról van szó. 

Kellemesen meleg hajnal volt, de a sok felhő miatt inkább bekészítettem az esőruhát. Fél ötkor már eveztem is a jónak vélt helyek felé. Kevesen voltak kint a tónál, a ponty nem evett, ezért a bojlisok közül is alig voltak és csak két csónakossal találkoztam, akik egész éjszaka virrasztottak, azonban a harcsák elkerülték őket. Először a Zagyva régi medrében álltam le ahonnan a mederpartot és a törést is tökéletesen végig tudtam pásztázni a gumihalammal. A másik botra 10-12 piócából álló csokrot tűztem és tőlem távolabb a mederbe dobtam. Gyorsan telt az idő, de semmilyen jelentkező nem akadt, ezért helyet változtattam és a gát előtti iszapos részen folytattam a pergetést. Közben teljesen elsimult a felhőzet és a kezdeti csepergés után, több mint két órás kiadós esőben volt részem. Rendületlenül dobálltam, de továbbra sem volt kapásom, pedig folyamatosan cseréltem a csalikat és pár újabb helyet is megnéztem. Az eső minden csónakos horgászt elzavart, és már csak egyedül maradtam. Amint elállt, azonnal kisütött a nap és fülledt meleg idő lett, eközben 1-2 barátom is megérkezett, akik szintén pergetve próbálkoztak, hasonló sikertelenséggel. Úgy döntöttem átállok a kifolyóhoz, ahol egy kavicsos padon sejtettem a süllőket. Lekaróztam, majd repült is a gumihal a kiszemelt hely felé.

 A beérkezés után vártam, hogy a csalim elérje a feneket, de mielőtt ez megtörtént volna, bődületes erejű rávágást kaptam. Hirtelen annyira meglepett a hal ereje, hogy a bevágásnál teljesen megakadt a bot a kezemben. A hal azonnal megindult és olyan rohamosan vitte a zsinórt, hogy tudtam utána kell mennem. Az egyik kezemben a botot tartottam és félve figyeltem, hogy fogy a zsinórom, a másik kezemmel pedig olyan gyorsan húztam fel a karókat, amilyen gyorsan csak lehetett. A nagy kapkodásban időm sem volt a csónakba visszatenni a karókat, csak lenyomtam az iszapba amennyire lehetett és így indultam a hal nyomába. Már ekkor megfogadtam, hogy ezen túl csak kötéllel fogom magam kikötni, hogy azonnal el tudjam magam oldozni, ha hasonló méretű harcsát akasztok. Ugyanis ekkor már tudtam, hogy jókora harcsával van dolgom, az erejéből és a feljövő buborékokból ítélve, minimum fél mázsásra saccoltam. Először a csónak alatt forgolódott óriási súlyát kihasználva a fenék közelben maradt és komótosan úszott a mélyben. Később érzékelte, hogy így nem tud menekülni, ezért megindult a mederben és vontatta magával a csónakomat. A harcsa megállíthatatlanul robogott végig a tó közepén és a legkisebb jelét sem adta a fáradtságnak. Már több mint fél órája zajlott a küzdelem, amikor először felszín közelbe tudtam húzni, azonban még ekkor sem láttam meg, csak a 1,5 méternyi nyálka árulkodott a méreteiről. Mintegy 300 méternyi „csónakázás” után elértünk a félsziget elé, ahol Boxi barátom pergetett. Mivel háttal ült nekem, nagyon meglepte, hogy néhány méternyire vontatott a közelébe a harcsa, de amint észlelte a helyzetet, segítőkészen felhúzta a karóit, és átült hozzám evezni, ezzel is megkönnyítve a fárasztásomat. A halam egyre több buborékot engedett fel, jelezve ezzel, hogy fárad. Mikor először megpillantottuk a méreteit még jobban remegni kezdtem. Fogtam már hasonló méretű harcsát, azonban fényes nappal egy süllőzésre alkalmas pergető bottal óriási izgalmakat okozott nekem ez a hatalmas állat. Nagyon nehezen tudtam akkora erőt közölni, hogy a felszínre tudjam húzni, de lassan sikerült felfektetni. Közben Boxi felvette a kesztyűt, hogy segítsen a csónakban húzni. Amikor már higgadtan tűrte a fejpaskolást, megmarkolta az állkapcsát. Én azonnal letettem a botot és segítettem a mellúszóinál fogva a csónakba emelni. Ez a pillanat leírhatatlan volt, tudtam, hogy életem eddigi legnagyobb halát sikerült kifognom, ráadásul nem mindennapi körülmények között. A sárgás színei nagyon egyediek voltak, nem hasonlított egyik ezelőtt fogott harcsámra sem. A lehető leggyorsabban eveztem is ki a part irányába, és közben telefonáltam a halőrnek, hogy jöjjenek egy gyors mérlegelésre. A parton sokan összegyűltek megnézni a hatalmas halat. A nagy ponyvába fektettük a harcsát, és ráakasztottuk a mérlegre. A mérleg nyelve 73kg-on állt meg, ami új tórekordnak számít. A hal hossza 227cm volt és 114cm kerületű.

 A boldogságom határtalan volt, de csak pár gyors fotót szerettem volna készíteni a halról, hogy mihamarabb visszaengedhessem. Készítettünk néhány képet, majd bementem a hallal a vízbe. A hosszú egy órásra nyúlt fárasztás minden erejét kivette ezért, az állánál fogva pihentettem, és a kopoltyújába legyeztem a vizet. Több mint fél óra kellett, mire saját erejéből elúszott a kezeim közül. Nagyon jó volt látni, hogy elmerült a mélyben és egy utolsót intett a farkával, így megnyugodva könyveltem el, hogy megadtam az esélyét, hogy minél több horgásznak örömet okozzon még a jövőben. Szerencsére Maconkán, tilalom védi a 150cm-nél nagyobb harcsákat, de arra bíztatok mindenkit, hogy ha megadatik neki a szerencse, hogy összeakad élete halával, akkor is adja meg az esélyt neki a további életre, ha nincs rákényszerítve a visszaengedésére. A harcsahorgászat egyre nagyobb népszerűségnek örvend hazánkban és csak akkor lehetünk továbbra is eredményesek, ha rádöbbenünk, hogy ezek a halak több figyelmet, kíméletes bánásmódot és  kellő védelmet érdemelnek.